¤Lipicai (Lipica)
A lipicai lovak tenyésztése a 16. században kezdődött, amikor az osztrák főhercegeknek szükségük volt lovakra az előkelőségek számára. A lipicai különös erőt és ügyességet tanúsít az ún. magasiskola nehéz dresszúrájában. Természetesen szerényebb feladatokra is alkalmas.
A lipicai története
Ha a lipicaiakról beszélünk, azonnal a Bécsi Spanyol Lovasiskola gyönyörű hófehér ménjei jutnak az eszünkbe. Ezeket a lovakat, amelyek egyébként barnák vagy feketék is lehetnek, Ausztria, Magyarország, Szlovénia és Románia különböző településin tenyésztik.
Egy Lipica nevű falu…
Az akkoriban Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, ma pedig Szlovéniában található Lipica nevű kis faluban 1580-ban császári méntelepeket alapítottak. Azt tervezték, innen látják el impozáns lovakkal a hercegi és a császári istállókat.
Abban az időben a spanyol hátaslovak voltak divatban. Az osztrák II. Károly utasítására kilenc spanyol mént és huszonnégy kancát importáltak. A ménes létszámát az idők során egyre növelték.
Friss vér
Kétszáz éven keresztül importálták folyamatosan az egyre újabb spanyol lovakat, amelyeket aztán olasz, német és dán lovakkal kereszteztek. A spanyol fajta azonban a 16. századtól annyira domináns lett, hogy a létrehozott új faj ereiben is sok spanyol vér csörgedezett.
A 19. században megpróbálták arab vérrel nemesíteni a fajtát, mivel az arab lovakat rendkívül nagyra tartották tüzes vérmérsékletük és szépségük miatt.
Spanyol Lovasiskola Bécsben
A Bécsi Spanyol Lovasiskola a magasiskola leghíresebb mesterei közé tartoznak. Teljes egészében a feladatuknak kell szentelniük magukat. Képzésük tíz-tizenöt évig tart, csak aztán viselhetik a „felkészítő lovas” címet, amely a mének kiképzésére jogosítja fel őket. Egész életükben arra törekszenek, hogy elérjék a legnagyobb tökélyt egy klasszikus lovaglási stílusban.
A lipicai, a háború áldozata és túlélője
A 19. és a 20. században a lipicaiaknak többször el kellett hagyniuk a megszokott terepet. Ma mintegy 70 lipicai található a Róma közelében lévő Monte Rotondo, méntelepén, több mint 200 Piberben és 70 Bécsben.
Száműzetésben
A napóleoni háborúk alatt a lovakat többször is Magyarországra hozták, hogy biztonságba helyezzék őket. Még ma is sok lipicait tenyésztenek itt. Az első világháború idején Olaszország és Csehszlovákia küzdöttek a Lipica körül fekvő vidékért, és amikor a háború véget ért, heves viták folytak arról, a lipicai lovak vajon melyik országhoz tartoznak. Az állomány fele ismét Ausztriába került.
Az új haza
Ezek után új, megfelelő életteret kellett találni ennek a különleges fajtának. Szükségszerűnek tűnt legalább részben kialakítani a karszthegység különleges életfeltételeit, amelyek a fajta fejlődésére olyan jótékony hatással voltak. A választás az Ausztria déli részén elhelyezkedő Piber nevű kis falura esett. Ez a vidék sokban hasonlít a Lipica környéki tájra. A havasi legelők szénája is emlékeztet a karszthegységből származóra.
Megint háború
A lipicaiak nagyon jól alkalmazkodtak a piberi feltételekhez. De aztán jött a második világháború, és a lovakat megint máshol kellett elhelyezni, most a csehországi Hostounban. A háború után azonban a lipicaiak visszatértek Piberbe, és ígéretesen jól fejlődtek, mígnem 1983-ban sok ló elpusztult egy herpeszjárvány során. Mostanra ennek a gyilkos kórnak a veszélye elhárult. Mára a viszonylag kis termetű piberi lipicai ellett több változat is létrejött. Magyarországon például egy nagyobb termetű, rendkívül szabad mozgású lipicait tenyésztenek.
Faji jegyek
Ez az értékes faj eredetileg a mai Szlovénia területén található Lipicáról származik. Az ottani karszthegységben, amelyet kemény, köves talaj jellemez, rideg éghajlat uralkodik: a telek nagyon hidegek, a nyarak pedig szárazak. A kedvezőtlen körülmények azonban, úgy tűnik, jót tettek a lipicai lovaknak, ennek köszönhetik hosszú élettartamukat és jó erőnlétüket. Sok húszéves vagy annál is öregebb csődör képes a magasiskola legnehezebb gyakorlatainak teljesítésére is. Gyakran a harmincéves kort is megérik!
A lipicai méntelepen mindig előnyben részesítették a fehér lovakat. Ennek ellenére a 18. századig más szőrszínt is megtűrtek. A piberi ménesben a barna lovakat ma már nem tenyésztik tovább. Csak fehér csődörök kerülnek a bécsi udvari lovasiskolába. Sok tenyészet létezik azonban, főleg Ausztriában, Romániában, Magyarországon és Szlovániában, amelyek más eredetvonalhoz nyúlnak vissza, és ahol még ma is különböző szőrszínek találhatók. Azokat a lipicaiakat, amelyek nem Piberből származnak, lovaglásra, kocsihúzásra vagy akár munkára is használják.
Küllem
A lipicai erős ló. Szép formájú, hosszúra nyúlt, száraz feje van, általában hajlott orra, nem túl hosszú nyaka, rövid, barokkos teste lapos marral és erőteljes, kerek farral. A nyak és a hátsó rész eléggé izmos. A lábak arányosak, rövid lábközépcsonttal és kerek, kemény patákkal. A csánk viszonylag egyenes, a szár hosszú és erős. Mindent összevetve a lipicai arányos ló, erős és ugyanakkor könnyű, egész testfelépítése a szép mozgást szolgálja, díjlovaglásban is kitűnő teljesítményre képes.
Marmagasság
A piberi típus általában csak mintegy 150 cm magas. Más vérvonalak azonban elérik a 165 cm marmagasságot is.
Szín
Egyöntetűen szürke, vannak azonban barna és fekete színűek is. A szürkék barna vagy fekete csikókként születnek.
Jellem
Kezdettől ügyeltek arra, hogy megőrizzék a lipicaiak temperamentumát. Ez a fajta intelligens, kitűnő emlékezőtehetséggel rendelkezik, tüzes természete ellenére engedelmes és nagyon tanulékony.
Intelligenciája és szép mozgása egyaránt alkalmassá teszi a magasiskola feladatainak megtanulására, illetve más sokoldalú hasznosításra, így egyszerű kocsihúzásra is.
Sütése:
Forrás: Lovaglás kártyák
|